Halál a Mocsárban
Különös kettős halál eset a Mocsár-negyed egyik utcájában.
Hírt kaptunk arról, hogy a hajnali őrjárat tagjai, két holttestet találtak a Mocsár-negyed egy kevésbé forgalmas utcájában.
Az egyik halott egy idős kovácsmester. Testét görcsbe rándultan vérbe fagyottan találták meg. Alig egy lábnyira testétől egy tőrt is találtak. Bizonyára azzal ejtették azt a több szúrást is a férfi testén, de hogy mi okból és hogy kik tehették még nem tudni.
Nem messze az öreg élettelen testétől egy nő holtestét is megtalálták. Feltehetőleg halálra gázolták szerencsétlen párát. Öltözékén egy a Mor-Bain nemesi házra jellemző címert lehetett látni.
Még nem tudni, hogy vajon a két halálesetnek van e bármi köze egymáshoz, és ha igen akkor miként kapcsolódnak össze az esetek, de a nyomozás idejére az őrjáratokat megerősítik és sűrűsítik.
Leginkább éjjelente lesz majd több őrjárat, míg nem derül fény a történtek miértjeire.
Egy vendég pennájából
Nyugodtan iszogattam a fárasztó munka után megérdemelt sörömet a Hárpiában, amikor nyílt az ajtó és egy fura gnóm lépett be rajta.
Tarka vászonnadrágja cseppet sem illett zöld mellényéhez a lábain viselt sárga klumpáról nem is beszélve, s mindez egy számmal nagyobb mint kellene. Ruhái kicsit lógnak rajta, mellénye válla összeesik, nem lehetett tudni, hogy mindig is nagy volt-e rá a ruha, vagy csak ő fogyott mostanában… Ahogy belépett felmérte a vendégeket egy pillantással. Meg igazította barna lófarokba összefogott haját, majd úgy a fogadónak megeresztett egy vidám Helló-t. Hangja rendkívül vékony, leginkább az egércincogásra emlékeztető
Na ez a kis gnóm egyszer csak kapta magát és a színpadra lépett, ahol olyan nyávogást levágott, hogy a fél fogadó egyből a nyakát akarta törni gondolatban.
Hogy is volt a verse? Várjatok, meg is van. Csak hogy ne maradjatok ki semmi jóból.
“-Kis lebújban álom nő
Táncol, ropja, álom ő
Ruhája egy zsebkenő
ő maga egy könnyű nő”
Valahogy “megemberelte” magát és a hangja még hallható is, bár túlságosan magas.
“betérőknek régi álma
befogadja őt az ágya
s ne maradjon csak úgy állva
elnyomva az ősi vágya”
Hangszeréhez nem nyúlt csak fogta a kezében.
“Lelkének a legszebb nóta
Aranycsengés vót az biza
el is vette őt a torony ura
hiába ismerte már az egész kocsma”
Amint vége lett, megpendített egy húrt a hangszerén, de nem épp a legjobban odaillő hangot találta el.
Elárulom neketek, hogy egy Cearcill Anga nevű ember bujtotta fel eme tettére. Senki se fogadta jól a produkciót, ám egy férfi, akinek a szemén kötés volt különösen rosszul viselte a dolgot. Ezt rontotta az a tény, hogy a gnóm külön előadást is produkált később csak neki.
Csak az elpattanó húr mentette meg a kis fickót. Én nem értem a vendégeket, hisz a Hamis Hangú Hárpiában voltunk. A név kötelez…
Miután a kedélyek kissé lenyugodtak, négy részeg pacák rontott be a fogadóba. A hangulat elég fagyos lett, benne volt a balhé szaga a levegőben, tehát úgy döntöttem, hogy távozom…
Ki tudja milyen állapotban találja kedvenc fogadómat a reggel…
Replika az ismeretlen ügyfélnek
Sajnálatos esemény történt a Mor-Bain Nemesi Ház egyik tagjával.
Mint az alant meghúzódó cikkben is olvasható, gyanúba keveredett az egyik Aranyos Szárnyú Szitakötőnk. Ennek okán a hölgy ellen kivizsgálást kezdeményeztünk, s átvizsgáljuk a többi szitakötőnket is. Amennyiben kiderül a vád eme hölgy ellen, akkor nyilvánosan elnézést kérünk a meglopott illetőtől. Ha azonban a vád nem állja meg a helyét, akkor ugyanezt szeretnénk kérni ettől a személytől.
Addig is megkérjük, akit a kár ért, hogy ne általánosítson és helyesbítsen azon vádjain, hogy minden szitakötőnk ilyen lenne. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy ő csak ezzel a szitakötővel ismerkedett meg a többivel, mint az eddigi nyomozásunk alapján kiderült, nem.
Ezen kívül, helyesbítésre szorul az is, hogy ő utazó lenne, hiszen mint kiderült a Mor-Bain Nemesi Ház tagja. A mi meglátásunk szerint ezzel eléggé megkérdőjelezhető a szavahihetősége és ez által a vádjai is.
Mira Dean
A Hamis Hangú Hárpia tulajdonosa
A Hajsza
Rémisztő hírek érkeznek a sivatagból. A város lakosai aggódva figyelnek a Kapu felé. Hiszen, már a Hármak i felfigyeltek a veszedelemre, és egy kiáltványt is közreadtak. A pergamenen ez áll:
“Minden pormederi lakosnak!
A Tikkasztó Sivatagban összeállt a Hajsza: Lángfarkasokból álló óriásfalka, amelyhez hasonlót dédapjaink láthattak csupán. Hírek érkeznek a sivatagból, hogy oázisokat támadnak meg, karavánokat pusztítanak el ezek a szörnyetegek.
A Toronyurak úgy döntöttek, cselekedni kell!
Bátor jelentkezőket várunk, a klánok, Nemesi Házak, egyéb szervezetek segítségét kérjük, hogy megfékezzük ezeket a fenevadakat, de a magányos vándorokat is megjutalmazzuk!
Bátor harcosok, bölcs varázstudók! A Kereskedelmi állomáson tudjátok bemutatni hivatalnokainknak a bizonyítékokat. Minden farkasvadász jutalomban részesül a Toronyurak akaratából!
Mirrnauo Mirrnauo, A Kapu urának hivatalnoka, A Karavánút Ellenőre”
//A fenti IC szösszenet egy könnyed, “klánközi versenyre” való felhívás.
Minden pormederi klán részt vehet benne, a szabályok nagyon egyszerűek. A Sivatagban x darab Lángfarkas kószál. (x valós értékét sajnos nem árulhatjuk el. ) Bárki kijátszhatja, hogy levadászik egyet, feltéve : 1), IC reagot ír A kereskedelmi állomás topikba, ahol leírja a vadászatot,vagy a trófea leadást (kötelezően fejlécben megjelölve a képviselt klánt), 2), Csp szinten is képes legyőzni a Lángfarkast, értsd: Lángfarkas, vagy annál erősebb trófeája van.
Egy klántag egyetlen egy farkast ölhet meg.A VP, irreális, vagy _nagyon_ minimalista reagokat törölni fogjuk, azok nem számítanak bele az eredménybe. Nem muszáj kisregényt írni, csak a szokásos alapkövetelményeknek feleljen meg! A nekem leginkább tetsző reagok gazdái egyéni jutalomban részesülnek.(hírnév, kisebb áldás, arany, pl.), így akár klánon kívüliek is beszállhatnak!
A legtöbb trófeát gyűjtő klán nyer, jutalma a szokásos arany helyett lehet nyersanyag, vagy +1 épületszint is akár. A hírnév mellett, persze. //
Egy elégedetlen ügyfél
Figyelem utazók,vándorok,városlakók!
Ne dőljetek be mindenféle hamis ígéretnek, hírdetésnek.
Ismerős nektek a következő szlogen?
“Elfáradtál, éhes vagy, nincs hol megszállnod az éjjel, vagy csak társaságra,i smerkedésre vágysz? Ha igen akkor téged is vár a mocsárnegyedi Hamis Hangú Hárpia. (…) Az Aranyos Szárnyú Szitakötő lányai várnak téged. Nem hallottál még róluk? Kik ők?”
Nos, majd én elárulom nektek, hogy kik ők.
Nem mások, mint egyszerű tolvajok, akik kirabolják a megfáradt utazókat.
Gyönyört ígérnek, és nem érik be azzal, amit cserébe fizetsz nekik. Reggel arra ébredhetsz, hogy kiraboltak, elvitték az aranyaidat és a pénzedet. Még szerencsésnek mondhatod magad, ha az életed meghagyják.
Ez hát az Aranyos Szárnyú Szitakötők vendégszeretete és odaadása…
Ha pedig, nem fogadván meg a tanácsot, és balga módon mégis igénybe vennéd a szolgáltatásaikat, akkor pedig a Jasmine Aetr nevű lányt még véletlenül se keresd.
Ő a legnagyobb tolvaj mind között.
Egy utazó, akit egy Aranyos Szárnyú Szitakötő rabolt ki.
Hirdetés
Figyelem utazók,vándorok,városlakók!
“Elfáradtál,éhes vagy,nincs hol megszállnod az éjjel,vagy csak társaságra,ismerkedésre vágysz?Ha igen akkor téged is vár a mocsárnegyedi Hamis Hangú Hárpia.Csinos,fiatal kiszolgálóink kedvesen fogadják a betérőket,s kiszolgálják őket,legyen az bármely faj képviseletéből.Finom ételeink és kitűnő italaink sokaságából válogathatsz és ha egy kis kényeztetésre vágysz az is megoldható.Az Aranyos Szárnyú Szitakötő lányai várnak téged.Nem hallottál még róluk?Kik ők?Ime!
A szitakötők kedvelt élőhelyei a hűvös, lápos, mocsaras állóvizek.
Az Aranyos Szárnyú Szitakötő lányai is hasonló körülmények között élnek és legalább olyan veszélyes vadászok mint a kis állatkák amikről a nevüket kapták. Vadászok ők, férfi szíveket ejtenek rabul…”
Kedves városlakó,vagy letelepedni váró hölgyek!
Csinos,fiatal hölgyek jelentkezését várjuk férfiak szórakoztatására ugyanide,tehát a Hamis Hangú Hárpiába.
A Viadal
A magasságos Toronyurak a megváltozott törvényeknek hála megrendezik Pormederben az első Viadalt.
A megmérettetés az újonnan érkezett varázshasználóknak részére biztosít lehetőséget, hogy összemérjék erejüket másokkal. A versenyben mindhárom varázslóiskola tanoncai részt vehetnek, így színesíthetik a küzdelmet, s végre láthatjuk, hogy a tudásra éhesek tulajdonképpen mire jutottak az ősi, istenektől lopott mesterséggel.
A jelentkezés már el is kezdődött, jelentkezzetek hát! Aki a legjobbnak bizonyul, mesés vagyonra tehet szert, és nevét megismerheti nem csak Pormeder, de egész Corvus, s tetteit megéneklik majd…
Beszámoló az Obszidián Szilánkok kalandozásáról
Részlet a kapuőrség beszámolójából:
… Óhajának megfelelően, minden jelentősebb mozgásról számot adunk. Néhány napja jelentettük, hogy az Elveszett Obszidián Szilánkjai klán becslésünk szerint jelentős erőkkel (több jól képzett mágus és harcos) kivonult a nyílt sivatag irányába, majd a Romváros felé vették útjukat. Az utánuk küldött, megbízható ember szerint át is lépték annak határát, de tovább nem merte követni őket. További két emberük, hagyta el akkortájt a várost, de az úti céljukról semmi biztosat nem tudunk. A mai napon visszaérkeztek. Számuk megfogyatkozott ugyan, de a viselkedésükből ítélve többé-kevésbé sikerrel járhattak. Szám szerint nyolcból három nem tért vissza, egy öregasszony…
* Itt a sokat tapasztalt harcos megcsóválta a fejét és eltűnődött, hogyan is mert, egy ilyen öregasszony elindulni arra a rémes helyre. Nem sok esélyt látott rá, hogy visszatérjen. Bár kissé ezen elbizonytalanodott, mert az utóbbi időben az elszaporodott mágusok sok csuda dolgot műveltek. Megvonta a vállát és folytatta.*
…egy fiatal embernő és egy félelf harcos. Bár lehet, hogy a később indulók közül az egyik csatlakozott hozzájuk, mert a vezérrel tért vissza…
Álljon itt két másik bejegyzés a történtekről, mely az Obszidiánok egyik tagja jegyezett fel visszaérkezésük után. Valamiért érdemesnek tartották arra, hogy ránk bízzák. Furcsak népek..
“A készülődést befejeztük, indulunk a Romvárosba az Obszidián kőért. Remélem megéri a fáradozást, és az ismereteink a kő jelentőségéről pontosak, mert kevés élőről hallottunk, aki egyáltalán visszatért arról a helyről. Reményeink szerint annak a kőnek a testvére, melynek egy szilánkját a nyakamban hordom én is, a Máguserőd hagyatékából. Remélhetőleg előrébb jutunk ezáltal a kirakósban, mellyel alig haladtunk előrébb. A csapat: Ewangel Nortkalin, ZherZha két régi mágusunk, Shiro Habantlack a régiek közül, Yarina de Morn, Viridis irr Sbat`riia, Dark Solomon (alias Silent Vertigo), és Monaid Lomna. Valamint két fura társunk: Scarlett, aki elég fiatal, de ragaszkodott a feladathoz és egy vén öregasszony: Fortuna, aki sok mindent megélhetett. Az is csodálatraméltó, hogy ilyen agg kort megért. Biztos tud valamit. Mágus szintén, csak ezért engedtem a csapatba, de nem sokat láttam tőle eddig. Most elválik. Valamint én Alfeo Raldoo. A várost két csapatban hagyjuk el. Néhányan később csatlakoznak hozzánk, a nyílt sivatagban. Nem akarunk feltűnést kelteni a megmozdulással.
Tömören: A küldetés sikeres volt. Jórészt visszaértünk. Az Obszidián kő nálunk van. A Romváros képzeletbeli határát, jó ideje átléptük, mikor minden óvatosságunk ellenére egy járőrszerűségbe futottunk. Rövid volt a küzdelem. A goblinok között volt egy mágus vagy mi. Hasonló hatású varázslatokat használt és ha kicsit furán is, de beszélte a közös nyelvet. Istenek! Ezek Tanulnak! Szerencsésen egy “nyelvet” is fogtunk. Segítségével észrevétlenül eljutottunk a sárkányok területéig és bent is segített a kacifántos folyosók és titkos átjárókon keresztül. Mi lett volna, ha nem fogjuk meg? Még ma is ott bolyongnánk abban a járatokkal teli labirintusban. Scarlett valahol itt a járatokban tűnt el. De a neheze csak eztán jött. Megleltük a megfelelő sárkányt és az Obszidiánt. De felfedték ottlétünket és ismét egy goblin mágussal és a sárkánnyal kellett küzdenünk. Monaid és Ewangel megszerzi a gömböt Shirónak köszönhetően, sajnos ez volt az utolsó hőstette. Viridis és én a sárkány mindkét szemét kiszúrtuk szintén Shirónak köszönhetően a kialakult kavarodásban. A sárkány vakságát kihasználva, kereket tudtunk oldani. De búcsúzás képen a sárkány szénné égette a fogott nyelvünket – Ong volt a neve- és a rá vigyázó Fortunát. Micsoda szépséges lény! Kár hogy az ellenfelünk! A szövetségüket kellene keresni, ha lenne rá mód. De hogy? Ilyen első találkozás után… A megismert úton és a hátrahagyott jeleknek köszönhetően hamar visszataláltunk. De ezzel nem volt vége. Búcsúzóul néhány hegynyi orkkal kellet megküzdenünk, de gyorsan, hogy a többi ne érjen be bennünket. Sikerült. Apróbbnak mondható sérülésekkel, de megoldottuk a kérdést. Shironak csak a törött kardja maradt meg. A tanácsteremben teszem ki a falra. ZherZha magába zárkózott. Magát hibáztatja. Ewangel fura szemeiben még most sem mindig igazodom el, hogy érintette a veszteség.
Most jöhet az Obszidián gömb. Remélem, megérte az áldozatot! ”