Levél a Toronyuraknak

Kelt:2009.05.15 17:34 - Kategória: Helyi hírek

A városőrség három tagja lovagol az éj leszállta előtt nem sokkal a Tikkasztó sivatag dűnéi közt. Céljukat világosan jelzi a felszálló füstcsík, melyet a városból pillantottak meg. Csendesen haladnak gwuffjaikon, nem beszélnek feleslegesen. Hamar elérik a füst forrását.

Másnap reggelre a következő jelentést kapják a toronyurak:

Egy barlanghoz értük, melyet a füst forrásaként azonosítottunk.
Az Bjoret közlegényt majdnem elnyelte egy homokkal teli repedés, így nagyon vigyázva kellett közlekednünk. Kardjainkkal vizsgáltuk biztonságos-e e a talaj.
Végül is sok repedést találtunk, melybe a szél port fújt. Összesen tízet számoltunk. Pálcákkal jelöltük be a szeleit, s kiderült, hogy mind egy irányba mutat, mintha onnan indult volna minden. Egy homokdűnét találtunk eme ponton, melyet elgorva egy ork holttestére bukkantunk. Sebet nem találtunk rajta csak öklömnyi lila foltokat. Egyet a mellkason, egyet a fejen. Bjoret közlegény felismerte a holdvérű mágia okozta zúzódásokat. A homokhalom mérete alapján úgy 4-6 órája feküdhetett itt a tetem.
Átkutattuk hát a barlang előtti részt alaposan, hisz több gyanús halmot is felfedeztünk. Végül ezeket találtuk:
Lándzsák, kardok, babaholmik, valamint két újabb holttestet is. Az egyik egy ember férfi, akinek a hátából állt ki egy ork szablya. A másik egy újabb ork holttest.
Az egyik repedésből egy míves szablya hegye állt ki, melyet miután megpróbáltunk kihúzni, ráleltünk még egy holttestre. A repedés mélyén a homok alatt egy elf markolta a fegyverét.

A barlangba belépve annak közepén egy falat találtunk, rajta egy helyéről leszakadt ajtóval, melyen keresztül még mindig enyhén szállt ki a füst. Bentről zavaros hangok hallatszottak. Egy kövér férfit találtunk a szétégett szobában, aki veszettül csapkodta a benn fekvő négy szénné égett holttestet. Agyaraik alapján orkok voltak ezek is.
Amint beléptünk, a férfi ránk támadt, kénytelenek voltunk ártalmatlanná tenni. Sok mindent nem tudtunk meg bentről, mert minden elégett.

Az érkezők holttesteit a gwuffokra pakolva indultunk vissza Pormederbe, az orkokat a sivatagra bíztuk, mert őket már nem tudtuk volna elvinni. A férfi út közben magához tért, ám szerencsére megkötöztük. Vad ordítozásba kezdett, hogy mindnyájunkat megöl, meg sohasem kapjuk meg… Hogy mit az nem derült ki, mert újból le kellett nyugtatnunk. Szegény flótásnak nincs ki a négy kereke.

A városba érve azonosítottuk a holtesteket; az elfet “Wolpid Khodak Dhar”, az embert “Iker a Kedves” néven azonosították. A túlélő férfiról kiderült, hogy ő Edwin Farlosa, egy ismert kereskedője a városunknak. A gyógyítók azt mondják reménytelen eset. Megbomlott az elméje. Hazavittük a Kapu negyedi egyszintes házába, majd a felesége ápolja.

Sajnálatos módon nem sok esélyünk maradt, hogy kiderítsük, mi is történt a sivatagban. Nagy valószínűséggel ez örökre a Tikkasztó rejtélye marad.

Ünnepség Sziklaöbölben

Kelt:2009.05.15 17:33 - Kategória: Pletykák

A Tenger és a Szikla nászának városában megrendezendő 3 napos ünnepség sorozat keretén belül a következő programok várhatók:
Első Nap(Péntek):
-    Kezdetét veszi az Első Thrillion Tornyai Kockaverseny! (jelentkezés Fyshee Lamans - nál #202691)
-    Kőkapu Téren egésznap szólhat a Dal és a Rege, hogy minél több lélek hallja a háború nyomán született hőstörténeteket, s áriákat! Este vigadás!

Második Nap(Szombat):
-    Kezdetét veszi az Ünnepi Vásár Városkapu előtti téren /Külső kerületek/. Itt vélhetően Szikalöböl kereskedőinek és céheseinek színe java megjelenik. Különleges találmányok, remek kovácsmunkák, trófeák és ki tudja mi minden más várható még, csak legyen elég arany a zsebekben…
-    Este két helyen is vigadhat a város! A Szellemlovagok rendházában bál tartatik, hol felavatásra kerülnek a másnapi Gwuffverseny résztvevői, s eljárják a Szikaöböli koppantós keringőt is… Ezen az estén is folytatódhat a vigadalom a Kőkapu téren, ha kitart a lelkesedés, no meg a regélők és dalnokok hangja!

Harmadik Nap(Vasárnap):
-    Az Ünnepi Vásár Második Napja!
-    A délutáni órákban kezdetét veszi a Falak alatt az Első Sziklaöböli Gwuffverseny

//Minden megjelenő kalmár, mutatványos, dalnok, regélő 50000 aranyat szerezhet a klánjának, ha megjelenik és ír Alexius Mor-Bain-nek egy üzenet a dologról //

Emelkedjenek a Tornyok

Kelt:2009.05.14 17:27 - Kategória: Pletykák

A Tenger és a Szikla nászának városában megrendezendő 3 napos ünnepség sorozat keretén belül a Legendák Kalandorai klán szervezésében megtörténik az Első Thrillion Tornyai Kockaverseny!

Nevezés: Fyshee Lamans - nál #202691 (A kezdésig bárki nevezhet, akár a helyszínen akár üziben!!!)
A játékos jelölje meg azon klánt amelynek utalni kívánja a pénzt, amennyiben van ilyen igény.

Kezdés: Paloták Havának 15. napján este, mikor 6-ot kongat a nagyharang.

Helyszín: Sziklaöböl - Külső kerületek – Kúria

Díjazás:

I.    hely 30000 arany
II.    hely 15000 arany
III.    hely 5000 arany

Szerencse fiai játékra fel!

Helyi megjegyzés: a mágia tiltott eszköz Sziklaöböl falain belül!

Gwuffverseny Sziklaöbölben

Kelt:2009.05.07 11:23 - Kategória: Pletykák


Pormeder népe indítsd útnak legjobb fiaidat, hogy elhozzák a dicső győzelmi serleget!

Sziklaöböl földje újra a Rend és Béke hona, hol most újra bizonyíthat minden nemes Gwuffor Hölgy és Uraság!

A Palota havának 17. napján megrendezésre kerül az I. Sziklaöböli GwuffVerseny!

Versenyről:
- Három kör.
- A pálya kijelölt, s meglepetésszerű akadályok várhatók!
- Nevezési díj nincs!
- Becsületes, Tisztességes, és Nemes küzdelmet várunk!

Jelentkezésről:
- Levélben Platone úrnál!
- A levélben legyen feltüntetve a hajtó neve, a gwuff neve, s természetesen azon kláné is, akinek az esetleges nyereményt átutalhatjuk, amennyiben a jelentkező sikert ér el a versenyen.
- Jelentkezési határidő: a Palota havának 10. napja

Fontos tudnivalók!
- Sziklaöböl szabályai szerint mágia nem alkalmazható, sem a városban, sem a versenyen! Büntetés: Kizárás és Börtön!
- A városban senki sem közlekedhet Gwuffháton! A versenyzőket a városkapuban fogják várni a Szellemlovagok rendjének tagjai, kik a hátasoknak ellátást biztosítanak Rendházuk istállójában! Őrzéssel egybekötve!
- A verseny a városfal (kívülről) tövében lesz megrendezve.

A programokról előzetesen:
- A versenyzők fogadása a Palota havának 15. napjától!
- A 16. napon, egy bál kerül megrendezésre a Szellemlovagok rendházában, ahol fel lesznek avatva a versenyzők! Más meglepetések is várhatók ezen estén.
- Különböző helyi klánspecialitások várhatók, egy kisebb vásár, tudományos bemutatók, asztrológia, s elképzelhető, hogy a méltán híres és hírhedt Sárkányfiak is megmutatják különleges harcmodorukat. – ám mindez még csak pletyka.
A részletes program a későbbiekben kerül a nyilvánosság elé, a más városokból érkező jelentkezők: kalmárok, kobzosok, művészek, és tudósok… Alexius Mor-Bain nagymestert keressék fel levélben.

A verseny díjazásáról:
- Az első helyezet által megnevezett klánnak 500000 aranyat ajánlott fel a Szellemlovagok rendje!
- A további felajánlásokkal kapcsolatban Alexius Mor-Bain nagymestert keressék fel levélben.

Gwuffra fel!

Pletykák a Hamis Hangú Hárpiából

Kelt:2009.05.03 07:46 - Kategória: Pletykák

A napokban a fogadóban az örömöt a szomorúság váltotta, a munkát a tétlenség, sok ismeretlen és ismert személy adta egymásnak a kilincset.

Öröm, melyet Mira Dean második gyermekének világra jötte okozott. Életerős fiúval áldotta meg a sors, melyet a Nolman Dean névvel illetnek innentől, az apja után.

Szomorúságra okot adó események is történtek e falak között. Ifjú lovászunk Lucien Maraqer eltünt és senki se tud róla semmit. Kedvese Kaliszta Dean magába roskadt, rosszkedvét átragasztva a többiekre. Csak reménykedünk, hogy Lucien életjelt tud adni magáról…

A munkát felváltotta a tétlenkedés. Az elmúlt hónapokban úgy néz ki Corvus-szerte óriási agyaghiány lépett fel. Az a pár ajánlat ami a piacokon megtalálható mind csekély mértékű, ám horribilis árú. Talán az ork támadásoknak köszönhető mindez? Vagy csak pár spekuláns kereskedő műve? Majd az istenek megadják erre a választ, mert én nem tudom.
Én csak azt látom, hogy hőn áhított pincénk nem épül… Tettre készek vagyunk, felépítjük. Még akkor is ha minden időnket az agyagbányáinkban kell eltöltenünk. Nem fogunk belefáradni a végeláthatatlan munkába. Nem! Dalolni fogunk hozzá… Szívből, lélekből, ahogy igaz Gazhoz illik…
…Igyál, jó barátom,
Tőled nem sajnálom!…

S míg dalunk a távolba száll, szemünk előtt a nagy cél lebeg;
Hideg sört a vendégeknek;

…Húzd rá, cigány, csakazértis,
Ha kell, mindjárt az ingemért is!
Kocsmárosné, aranyvirág,
ide a legszebbik borát!…

Suttogják még a nyelvek, hogy a minap egy férfit láttak a Hárpiában. No de nem is akármilyent. A Viadal Győztesét, ki ellenfeleit legyőzve hírnévre tett szert. Caisus Cratus-t személyesen. Ilyen hírességek járnak közénk, s biz isten én azt mondom, hogy a mocsárnegyedi Hárpia a legfelkapottabb hely egész Pormederben…

No de megint csak a szám jár… Mehetek agyagot termelni, hogy közben szálljon a nóta…