Dolgozik a Kapuőrség
A Kapu negyed közelében, mikor épp a szomszédommal beszélgettünk a várható időjárásról, egy szekér robogott be a kapun, de oly hevesen, hogy Mi, - akik vagy száz méterre álltunk- is porosak lettünk. Lassan elült a por, s amit láttunk attól majdnem szívrohamot kaptunk. Egy ponyvás szekér volt a porfelhő keltője. A ponyva alól pedig vad kutyák ugráltak ki. Én és Albert barátom ijedten ugrottunk be a házam ajtaján, majd az ablakból figyeltük az eseményeket. A Kapu Őrsége azonnal ott termett, de szembetalálta magát azokkal a fenevadakkal. Meg kell hagyni bátran, gyorsan és ügyesen harcoltak. Hamar lekopott a mosoly a bestiák arcáról. A ponyva alól még három férfi szaladt, de oly tempóban, hogy mire megállapíthattuk volna, hogy merre szaladnak már hírük hamvuk sem volt. Az Őrök is nyomukba eredtek, miközben egyikük a kocsit hajtó ájult férfit szállította a közelben lévő őrhelyükhöz. Később, mikor már nem történt semmi érdekes elkezdtünk beszélgetni, s közben ki - ki tekintgettünk az ablakon. Napnyugta előtt vagy két órával láttuk visszaérkezni a csapzott bandát, élükön az összekötözött egyik elmenekült férfivel. Sikerüket megkoronázva ugyanoda juttatták a bűnözőt, ahova a másikat is. Úgy látszik derék Őrség került a kapu környékére, így nyugodtan alhatunk éjszakánként!
Tod Lexa
ex kalmár és barátja Albert
Aesubilinus műhelye újra nyitva
Pormeder népe Figyelem!
Újra nyitja kapuit Aesubilinus műhelye. Üzletünk kínálata közt szerepelnek rég eltűntnek hitt műkincsek és Ötbánya híres kovácsainak mesterművei is. Az üzlet a hét, hét napján nyitva tart napfelkeltétől egészen sötétedésig. Mindez a Mocsár negyed szurdokában nem sokkal a vízesés után bal kéz felől. Szívesen látunk az üzletben légy akár nemesi báró ki a toronyurak oldalán állsz vagy egyszerű utcai szarka kinek élete védelme érdekében van szüksége egy jól használható karvédőre vagy tőrre. Egyenlőre, csak a meglévő portékával szolgálhatunk, de az üzlet céljai közt szerepel a személyre szabott tárgyak készítése is, de egyenlőre ez a szolgáltatás kovácsengedély hiánya miatt szünetel.
A Kapuőrség megint toboroz
Pormeder népe, egyszerű vándorok és mindenki!
Az alvilág betette lábát a városba. Ezt nem akadályozhattuk meg, de a többi sötét alak érkezését igen! Megállíthatjuk az ellenséget, aki be akar törni Pormederbe! Segíthetjük a karavánok útját, hogy biztonságban ide érhessenek!
De: ehhez emberek kellenek. Jelentkezz hát a Kapuőrségbe! Nemtől, fajtól függetlenül! Mindenkit várunk!
Amit adunk: hős lehetsz, a város védője.
Jelentkezhetsz: Matt Siran, kapitánynál vagy a Kereskedelmi állomáson lévő épületünkben.
Nemrég újra kinyitott a Gaztanya
Közhírré tétetik!
Az elmúlt évek fáradtságos,vért és verejtéket izzadó munkája után, a leszármazottak újra felépítették, hogy megint a régi pompájában ragyogjon a Hamis Hangú Hárpia! Az eredeti tervrajzok egy része ugyan elveszett a pusztító tragédia következtében,azonban a fennmaradó papírosoknak hála szinte sikerült eredeti állapotába visszaállítani.Az épületet ugyanott, mocsár-negyed szívében találtatik meg.Az épület a régi, a név új.
Gaztanya
A Vidám Gazfickók igencsak kitettek magukért,ezért és az újra nyitás tiszteletére mindenkit ingyen itallal várnak.Hadd szóljon a zene,ropjuk a táncot és verjük csapra a boros- és söröshordókat.
Ünnepeljük meg együtt a megnyitást.
Vár mindenkit az összes Gaz nevében Rhien Dean klánvezér!