Egy gyermek első gondolatai
“Tudatom mindenkivel ki Corvus ege alatt él, hogy megérkeztem. Gedeon Tylo vagyok, Taddeus Tylo a világhírű, legjobb fenekű kovács, és Rilla Odikai Fire, a legszebb Vörös Halál eddig egyedüli gyermeke. Fekete hajam van, még kerek füleim, de már hegyezem őket, széles vállaim vannak és csodás popóm - Anyu mondta - a szememet még nem nyitottam, ki ezért a színük még titok, de a hangom épp olyan mint a vastator éké amikor harcba indulnak. A jövőm még képlékeny, lehetek vastator, vagy kovács, esetleg sesquad is, vagy gladus - ha Anyukám beszélőkéjét is öröklöm - de mindenképpen világhírű. Ami biztos, hogy szüleim idegeire pályázom, és már most várom a húgomat, hogy majd jól helyben hagyhassam az udvarlóit. Szóval Corvus! Rettegj!”
Ezennel tudatjuk mindenkivel örömmel és szeretettel szívünkben, hogy a Gnómok havának 23. a Falka Pormederben töltött első napján megszületett gyermekünk, aki Drenule tiszteletével a Gedeon nevet kapta.
Taddeus Tylo és Rilla Odikai Fire Tylo a boldog szülők.
Felhívás a kézművesek számára
A városi haderő, fegyvereit nem hanyagolhatjuk el, ebből fakadóan, kérem a klánok kovácsait, ezermestereit, ékszerészeit, hogy jelenjenek meg a Bazár területén felállításra kerülő ideiglenes hadügyi munkaterületen.
Amennyiben egy klán fejenként legalább 3 szakmájában jártas egyént a helyszínre vezényel, úgy a háború végén juttatásokban részesül, melyet lélekszilánkok formájában kaphatnak meg.
Minden ezen felhívással kapcsolatos ügyben Vlytious Fulgor urat keressék a segíteni szándékozók. Ezen közleményben kérem fel a tisztelt gnóm elmét, hogy kezdjen neki kidolgozni egy újfajta hadászati eszközt a pormederi haderő számára. A szükséges alapanyagokat a Kert raktáraiból, a tervek benyújtása után felhasználhatják.
A Sivatag Óvja Pormedert, s a Toronyurakat!
Luthalias Lasselanta
Kereskedelmi pletykák
A sivatag szél suttog néha ezt az, s a Bazárban ez tán a leggyakoribb. A Kapu negyed mostanság igen forgalmas, veterán katonák sorjáznak be kapuinkon, méghozzá Corvus megannyi szegletéből, s ezzel egy időben arról pletykál a Bazár, hogy a Csillagtorony nagymennyiségű fegyver és ellátmány rendelésekkel bízza meg városunk kovácsait.
Mi állhat a háttérben? A békés lelkületű mágusok, lélekszilánkot és energiát nem sajnálva költekeznek, méghozzá olyan méreteket öltve, mely kétséget kizáróan nem saját raktáraik feltöltéséhez szükséges.
A háború kedvez az üzletnek, azonban ki tudja milyen politikai erők lendültek mozgásba az elmúlt hetekben, hónapokban.
A kereskedelmi állomáson is hallottam egy érdekes hírt, miszerint sziklaöböli engedélyeket állítottak ki. Netán Ötbánya új szövetségese titkon fegyvert fog szállítani Pormedernek? Vagy a Céh és a sziklaöböli Tanács eltérő taktikát folytat Pormeder kérdéskörét illetően?
Kétségtelen, a hírek melyek a tenger partjáról érkeznek aggasztóak, s tán még az is megeshet, hogy a Kert Ura visszavonja dohánymonopóliumra vonatkozó rendeletet, ez pedig legalább akkora kereskedelmi érvágást jelenthet, mind a Céh, mind pediglen Sziklaöböl számára, melyet az ötbányai – üresen pangó – Mithrillbank kétségkívül nem fog tudni könnyen kompenzálni.
Kalmár barátaim fura dolgok játszanak össze a háttérben, fura események, melyek jó üzleti lehetőségeket teremthetnek a magunkfajtának, már ha képesek vagyunk élni a kínálkozó, s egyszersmind kockázatos lehetőségekkel.
Abidurk Ragonsal kalmár tollából
Hadügyi rendelet
Pormeder klánjainak sikerült megállapodniuk, s egységes hadrendet kiállítaniuk saját soraikból, ebből fakadóan a megtartott klánközi gyűlésen határozat született, miszerint minden negyed egy klánközi hadmestert ad, kinek feladata a területen élő csoportosulások hadászati összefogása, katonai csoportokba való szervezése. A hadmesterek csakis a klánok haderejének adhatnak utasításokat, kinevezésük a háború végéig, avagy a felmentésükig tart.
A kinevezettek
Kapu negyed - Kheiron Ad-Nachiel, Oroszlánkarom Lovagrend
Kert negyed – Luthalias Lasselanta, Csillagtorony Népe
Mocsár negyed - Dorthan Archel, Kígyók Háza
Kihirdettetik, hogy az Oroszlánkarom Lovagrend, a Dűneharcosok, a Sivatag Virágai, s a Csillagtorony Népe klánok felajánlásaiból fakadóan egy Hadügyi Alap is létrejött, mely jelenleg 230 lélekszilánkot tartalmaz.
Amennyiben bármely klánnak, csoportnak a háború okán hadtápra, pénzügyi segítségnyújtásra van szüksége, úgy az ezen alapért felelős biztosokat keressék meg, kik a következők: Hadeas Ad-Nachiel, Urami no Hana, Sul Emerwen, Merienn D Aerith
Az ideiglenes istápolyokról:
A könnyebb sérültek a Lángrózsa (Kapu negyed) területére kerüljenek.
A súlyosabb sérültek ellátása a Fürdőház (Mocsár-negyed) területén történjék.
Sivatag és a Mágia őrizze a Toronyurak városát!
Kelt: Pormeder, 627. évében A Gnómok havának 16. napján
Luthalias Lasselanta főmágus
Vivát, Pormeder
Nem beszélhetünk megkönnyebbülésről, noha a bányai söpredék első hullámainak sikerrel útját állták városunk hős védelmezői - ez ugyanis egy percig sem volt kétséges. A papírpáncélos töpre hadtestek úgy morzsolódtak szét a medri csapatok lépte nyomán, mint a napon aszalódott gwufftrágya. Katonáink örömittasan tértek meg otthonaikba, a polgárok ajkán pedig áhítattal csendülnek az életüket és javaikat védelmező klánok nevei: Oroszlánkarom Lovagrend, Kígyók Háza, Lieath Gilminas - hogy csak a legnagyobbakat említsük.
Nem várt, de annál szebb fejlemény, hogy a főképpen művészeiről és mecénásairól ismert Sivatag Virágai is bebizonyították, hogy szemet gyönyörködtető szirmok mellett gyilkos töviseket is tudnak növeszteni, ha otthonuk forog veszélyben - bizonyos, hogy aki eddig csepűrágók és álmodozók gyülekezetének tartotta őket, a továbbiakban inkább lenyeli a nyelvét, mint hogy haszontalan fellegjáróknak nevezze őket. Céhekbe nem tömörült harcosaink és a Toronyurak katonái úgyszintén megcselekedték, amit megkövetelt a haza - tisztelegjünk őelőttük is!
Megérdemelt pihenésünk azonban ne puhítson el bennünket! Négybánya aligha tanult a hibájából - felkészülten kell várnunk az újabb rohamot. Az Oroszlánkarom Rend békét sürgető kiáltványaira eddig mély hallgatás volt a válasz mindenütt - úgy tűnik, saját bőrükön kívánják megtapasztalni, hogy a lovagok béke iránti vágya nem a gyöngeség jele. Most még van módjuk visszakozni: a vak is láthatja, hogy Thrillion fénye Pormederre ragyog.
A Toronyurak megnyilatkozása
Pormeder dicső népe!
A háború első szakaszát sikerrel zártuk, a törpéknek esélyük sem volt, hogy eljussanak a városunkhoz. Visszaszorítottuk őket egészen a hegyekig, ahol most reszketve várják az újabb összecsapást. A frontvonalak most csendesek, ám ne feledjétek, hogy ez csak ideiglenes, hamarosan újra megütközünk a mélnyövésűekkel. Mágiánkkal visszavertük a legaljasabb próbálkozásaikat is, pihenjünk hát meg az újabb támadásig.
Pormeder! Uraitok büszkék rátok!
A magasságos Toronyurak
Az Oroszlánkarom lovagrend újabb kiáltványa
Érkezők!
A háború nem vezethet győzelemre. A gnómok havában járunk, melyet az orkvonulás hava fog követni. Jön a tél is és ahelyett, hogy ezen viszontagságokra készülnénk fel, egymás ellen acsarkodunk és pusztítunk, ahol csak tudunk.
Jön a tél, és ha a vetés nem lesz betakarítva éhínség és gazdasági visszaesés fogja sújtani városainkat és még akár évekig is gyászolhatjuk azt az Érkezőáldozatot, amit a háború és annak következményei fognak követelni.
Az orkvonulás havában a szörnyek mindig is veszélyt jelentettek városainkra, melyeket meggyengítenek a harcok.
Éppen ezért ismételten összefogásra sürgetek mindenkit és javaslok egy Városok közötti Békéltető Bíróság felállítását, ahol független Bírák előtt az egymással háborúban álló két város előadhatná panaszait és olyan döntés születhetne, mely városainknak kedvező és újra megteremthetné az egységet valamennyiünk között.
Lucia Látodája megnyílt!
Pormedri Polgárok!
A háború bizonytalansággal tölti el? Szeretné tudni, mi vár Önre a vészterhes időkben? Netán csak szeretné biztosan tudni, jól dönt-e, vagy csak érdekli, melyik útja milyen irányba vezet?
Látogassa meg Luciát!
Új jósdájában várja Lucia Látnok Önt, vagy kedves, kíváncsi ismerőseit a Bazár berkein belül! Keressék a kék sátrat, sárga csillagokkal, ahol Lucia Látnok számtalan módon segíthet Önnek megtudni jövőjét!
- Tenyérjóslással
- Kristálygömbbel
- Kártyavetéssel
- Teafűvel
- Kávézaccal
És még megannyi móddal, amelyek közül kiválaszthatja az Önnek tetszőt! Jöjjön, s érdeklődjön, ha kíváncsi, ne marja magát kétségek közt!
Kantin-pletyka
A táborban sok érdekes dolgot tudhat meg az érkező. De a szóbeszédeknél is fontosabb, hogy kivel találkozol. Vajon kik azok, akik halállal szembe nézve védik szeretett hazánkat?
Pormeder, végy róluk példát!
Az Oroszlánkarom Lovagrend kiáltványában békekötésre buzdít, de otthonunk védelmében nem csak szóban, tettben is kiáll, erényeikhez nem fér kétség. A harcok sérültjeit a Sivatag Virágai úgy az ispotályban és a rövid időre lecsendesedő csatatéren egyaránt segítik, ahogy tudják. A Csillagtorony harcosait is gyakorta látni, bár városszerte híres, nagy hatalmú mágusaik távolmaradását én, mint egyszerű katonaember, értetlenül figyelem, ahogy a Pormeder védelmére esküdő Dűneharcosok falak közti, néma meghúzódását is. De én hiszek a városunkban! Mert lám, a Kígyók Háza több emberével támogatja ügyünket, mint bárki, holott nem is oly régi lakói a sivatagnak. A róluk suttogott sötét pletykák mind butaság hát vagy legalábbis már a múlt fejezetéhez tartoznak. Pormeder legbuzgóbb védői ők!
Reményt ad nekem, hogy tudom, Távolrév mögöttünk áll, s hogy ha Sziklaöböl némely klánja nem lenne ily szorongatott helyzetben, szintén megtenné. Nem tűnt el az igazság Corvusról, a spekuláción alapuló szóbeszédek miatt támadást indító törpék seregeit le fogjuk győzni mi, akik e ügynek csak szenvedői vagyunk.
Tartsatok ki, bajtársak!
Távolrév gyógyítókat küldött
Szerencsésen megérkezett a révi királynő által ígért segédcsapat, és azonnal megkezdi a munkát. A gyógyítók elsősorban Lasselanta mágus irányítása alatt tevékenykednek.
Nem hivatalosan elárulták azt is, hogy a királynő sereget küld Sziklaöbölbe, hallgatva a Thrillion Kapui Egyház lovagjainak szavára, mely szerint az érkezőket szorongató szörnyek ellen vonulni mindenkor prioritást élvez a rendet védelmezők szívében. A királynő ugyanakkor tartani fogja magát korábbi kijelentéséhez: ha a törpék nem hagynak fel az oktalan támadással és ebben a nehéz helyzetben folytatják más érkezők gyilkolását, akkor Távolrév katonai segítsége is hamarosan Pormederben lesz.