Ki-kicsoda

A Kapu Ura (NJK)

A szurdok bejáratának, a Kapu-negyednek az ura. Időtlen idők óta gyakorolja a hatalmat a város ezen része felett. Arcát sosem mutatta, közvetlen emberei megbízhatóak és lojálisak hozzá. Ritka audienciáit paraván mögött tartja, és szinte soha nem jelenik meg a tömegek előtt. A negyed Tornyának egyik legfelsőbb szintjén lakik, s megvakított szolgái híven lesik minden kívánságát. Úgy beszélik hogy már ezer éve megingathatatlan a helyzete a világban, ám idejének és mágikus hatalmának jó részét a többi Toronyúrral való árnyékháború köti le.

A Kert Ura (NJK)
Nagyhatalmú mágusúr, mint a másik két Torony lakója. Hozzájuk hasonlóan birtokában van a Dér titkának, így varázshatalma állítólag végtelen. Valódi neve ismeretlen, ahogy a kiléte is. Elfüggönyözött kihallgatásaira csak kevesek juthatnak be, és általában ők sem maradnak sokáig. A legendák és szóbeszédek szerint már a világ teremtése óta vigyázza a Kert negyedet, de akinek akad egy csöpp sütnivalója az tudja, hogy ebből semmi sem igaz. A tény viszont tény, hogy már generációk óta áll a Negyed élén, és még soha senki sem tudta kitúrni onnan. Újabban egy kegyeltje, Luthalias Lasselanta gyakorolja a hatalmat helyette, amíg ő egyéb kutatásaival foglalkozik.

A Mocsár Ura (NJK)
Sorsa és története egészen a legutóbbi időkig megegyezett a másik két mágusúréval, azonban egy ismeretlen eredetű robbanás után eltűnt. A lakhelyéül szolgáló Torony felső harmada megsemmisült a kataklizmában, és azóta nem látták. A másik két Toronyúr szerint életben van, azonban lassan száz éve nem mutatkozott. A negyed azóta a rablók és gyilkosok paradicsoma lett, az akaratát közvetítő gárdisták pedig szétszéledtek. Él, vagy meghalt? Senki sem tudja.

Árny Szervezet (NJK)
A Mocsárnegyed újonnan felbukkanó „uralkodói”. Köztudott volt ezidáig is, hogy a negyedben több, kisebb-nagyobb tolvajbáró gyakorolta a hatalmat, ám ezek a bárók eltűntek a színről, mikor az Árnyak megjelentek.
Egyesek szerint ez a Szervezet az ő szövetségük, mások szerint a Negyed urának szolgái voltak. Egy biztos, hogy „seregük” az egykori Mocsárnegyed őrruháit viseli, s a pletykák szerint képesek a DÉR-t is uralni, mely szintén az egykori Úr „tanítványaira” enged következtetni.
Mióta Ferlow eltűnt, hatalmuk szilárdabbá vált, hisz a káosz, és fejetlenség nekik kedvezett. Ezen kaotikus fejetlenségben építették fel „birodalmukat”, s még nem akad olyan ki szembeszállt volna velük. Tán „puha” stratégiájuk miatt, hisz eleddig ha nem volt muszáj nem nyúltak véres eszközökhöz.
Szövetségük viszont kényes egyensúlyban van, hisz hatalmukat az egység adja mi kompromisszumok hadából áll.
Vezetőiket eleddig kevesen láthatták, s kik látták is, sosem lehettek biztosak abban, hogy valóban velük beszél e. Mesterei a rejtőzésnek, s a megtévesztésnek, s amikor csak tehetik a sötétség leple alatt, árny ként mozogva ténykednek.

Luthalias Lasselanta (JK)
A Lasselanta család vezetője, amely már közel másfél évszázada szolgálja hűséggel a Kert Urát, s felelős a dohánytermesztés gondtalan menetéért. A főmágus volt azonban az első a sorban, kit a negyed Toronyura közvetlenül bizalmába fogadott, amikoris egy különleges, misztikus ajándékkal, egy dérből készült mágusbottal jutalmazta meg az elf szolgálatait. Újabban azonban úgy tűnik hogy kiesett a kegyből, ugyanis a legendás bot már nem látható nála.

Luthalias alapvetően egyensúlyra törekvő személyiség, ki gyakran intézkedik a város legális üzletei, s diplomáciai ügyeiben, afféle nagykövet.